1.fejezet

Sziasztok!!

Sikerült végre megírnom az első fejezetet ... Szóval parázok egy kicsit, hogy van-e ilyen blog vagy egyáltalán fogja-e olvasni valaki. Na de mindegy fő a pozitív hozzáállás. A lényeg az, hogy egy hét után sikerült megírom az első fejezetet…..

                                                                Puszii: Gicca

Ui: A képet köszönjük Dorcinak <3

"Soha ne félj mert engem arra kértek, hogy csak két dolog vezessen: a szív és a lélek"

*4 hónappal később*

  Úristen!!!  El sem hiszem, hogy ide jutottam négy hónapja még egy kis egyszerű jó hanggal megáldott csitri voltam, aki történetesen 3 igennel jutott tovább, de aztán gyökerestül megváltozott az életem. A táborban sikeresen vettem az akadályt, majd a mentorházban Cheryl engem választott azok közé, akikkel szeretné folytatni a versenyt.

   Most pedig itt vagyok a Fináléban, és mindjárt én következem. Az előttem lévő Finalista csapat lesétált a színpadról és közben már a műsorvezető konferálta, hogy én következem. A mentorom még szólt egy pár szót majd a kisfilmem következett. Remegő gyomorral álltam a színfalak mögött- mi lesz, ha elrontom? Majd nyílt a fal én pedig hányingerrel küszködve léptem a közönség elé.

– I know I can't take one more step towards you, Cause all that's waiting is regret…

– Teljesen átéltem a dalt annyira én voltam, magaménak éreztem ez első perctől fogva, és amikor a végére értem a közönség állva tapsolt. Majd jött a zsűri, akiktől még soha életemben nem kaptam ennyi dicsérő szót. Végül a műsorvezető fel tett pár kérdést a dalról és kapcsolták a „rajongótáboromat”, akik olyan sokan voltak és olyan cukik voltak….. még most sem bírom elhinni, hogy ennyien szeretik azt, amit csinálok.

*20 perccel később*

- Velem ne szórakozzatok, én ezt nem veszem fel! - Konkrétan Mark a stylistom egy 20 centis magas sarkút próbált rám adni.

-Jajj kisszívem! Nem kibírod azt a 10 percet…- csóválta a fejét.

- Nem!!! Azt se tudom, kivel énekelek….. kaptam egy dalból körülbelül 2 versszakot, hogy tanuljam meg, azon kívül semmit nem tudok, lehet , hogy valami getto rapperrel fogok énekelni és örülök, ha majd arra tudok koncentrálni, hogy egyenesen álljak ebben az idióta cipőben. Nagyon gyorsan felejtsd el, hogy ezt valaha rajtam fogod látni!! – toporzékoltam.

- Először is kincsem, nem hiszem, hogy a Your songot egy getto rapperrel fogod énekelni!! Másodszor pedig vedd fel azt a nyomorult cipőt és húzzál a színpadra!!

- mondta most már mérgesen. Kénytelen kelletlen módon felhúztam a gyűlölt lábbelit és imbolyogva száz százalékig biztosan abban, hogy el fogok esni elindultam a színpad felé.

Felkonferáltak majd a következő pillanatban nem tudom, hogy kerültem olyan gyorsan oda ebben a rémségben, már a színpad közepén álltam. A zene elindult, a közönség érdeklődve nézett rám. Gondolom ők is kíváncsiak voltak, hogy a híres Stephanie Nicole, kivel fog énekelni. A gond csak az, hogy én magam sem tudom.

Ezt körülbelül egy tized másodperc leforgása alatt gondoltam végig, mert a következő pillanatban már énekelnem kellett.

It's a little bit funny, this feeling inside I'm not one of those, who can easily hide I don't have much money, but boy if I didI'd buy a big house where we both could live- kezdtem gyomorgörccsel az éneklésbe. Amikor pedig az első versszak végéhez értem, Cheryl a dalomba beleszólva kiabálta:

 - A színpadon pedig a One Direction!! Ekkor a színpad sarkában 5 mosolygós arcú fiú tűnt fel folytatva a megkezdett Elton John számot. Tulajdonképpen örültem nekik, de abban a pillanatban, ahogy megláttam az egyiket úgy éreztem inkább küldték volna azt a bizonyos getto rappert. Louis Tomlinson mégis mi a francot keres velem egy légtérben. Eszembe jutott legjobb barátság-nagy szerelem-nagyszakítás című történet, mely az agyam azon részébe, van elzárva, ami ezt a nevet viseli: SÜRGŐSEN ELFELEJTENI, DE NEM MEGY!!

Már nem vagyok, szerelmes belé csak egyszerűen fáj, ahogy átvert még anno. Na, jó most nincs idő gondolkodni, lehet, hogy ezen az 5 srácon múlik a győzelmem. Attól függetlenül, hogy lassan a dal első refrénjénél tartunk, még mindig kb. 3 méter távolság van köztünk. Úgy döntöttem én indulok el feléjük, de bár ne tettem volna. Abban a pillanatban, amikor az első két métert sikeresen megtettem a cipőm sarka hangos reccsenéssel kifordult, a bokám kificamodot, én pedig egyenes úton haladtam afelé, hogy egy egész ország előtt leégetve magam, közelebbről megismerjem a padlót. Az utolsó pillanatban azonban egy kéz fogott, meg amire a közönség megnyugodva felsóhajtott. Felnéztem a „megmentőmre” és még életemben nem láttam, olyan helyes fiút. A szemeibe, azokba a gyönyörű ragyogó barna szemeibe néztem. Legszívesebben örökké úgy maradtam volna, de folytatnunk kellett a dalt. A cipőmet ledobva bukdácsoltam az ismeretlen fiút kézen fogva a többiekhez, ahol együtt elénekeltük az utolsó refréneket aztán a közönség lelkes újongása közepette levonultunk a színpadról. Szerencsére sikerült komolyabb sérülés nélkül megúszni a kis balesetet, így egyre határozottabban lépkedtem lefelé. Sajnos nem sikerült velük beszélnem, mert rohannom kellet átöltözni. Majd talán az eredményhirdetés után elcsípem őket és megköszönök nekik mindent.

*10 perc múlva*

– A szavazást ezennel lezárom - mondta Mr. Úgy ordítok, hogy beszakad a dobhártyám. Ekkora már olyan szinten izgultam, hogy Cheryl kezéből a vérkeringést kiszorítva az ájulás határát feszegettem.

Az első kiseső versenyző, aki nem vehet a részt a holnapi fináléban pedig… - csak ne én legyek, csak ne én legyek – STEPHANIE NICOLE.

Könnyekkel küszködve öleltem meg a mentoromat, aki csak biztató szavakat suttogott, mosolyogtam a műsorvezetőre válaszoltam a hülye kérdéseire majd a két továbbjutó énekest végigölelve lesétáltam a színpadról. Amire a backstagebe értem már potyogtak a könnyeim, de már örömömben.

- Gratulálok nagyon ügyes voltál, és ne bánkódj nekünk is csak a harmadik helyig futotta! –mondta nevetve egy göndör srác és közben szorosan megölelt. – Amúgy Harry vagyok! –mondta kedvesen. Ezután sorra bemutatkozott a maradék három fiú. Az az egy fiú, akit pedig a hátam közepére se kívántam látszólag nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen, de engem ez annyira nem is érdekelt. Inkább köszönet ódákat zengtem Zaynnek az iszonyat cuki fiúnak, aki megmentett a teljes beégéstől.

– Köszönöm, köszönöm köszönöm annyira rendes vagy!! – mondtam immár legalább ezredjére. – Mivel hálálhatom meg ezt neked? – kérdeztem.

–

Semmiség, hidd el! De talán, ha holnap átjönnél, hozzánk egy kicsit ismerkedni ezt a meghálálom, dolgot kipipálhatnánk! – kacsintott rám én pedig úgy éreztem menten elájulok.

– Még megfontolom…– válaszoltam meglehetősen bizonytalanul. –Tudod, van ott egy... na mindegy..., itt a számom holnap írj egy üzit és ott leszek ígérem! – azzal elindultam az öltözőm felé, hogy összepakoljak. Azonban egy kéz kulcsolódott a csuklómra.

– Steph várj! Gratulálok nagyon ügyes voltál tényleg. – mondta.

– Nem kell a gratulációd Louis, és eressz el!- sziszegtem, majd mérgesen betrappoltam (xD) az öltözőmbe.

Amikor végre összepakoltam elindultam a stúdió elé és reménykedtem, hogy anyáék még nem mentek el, de nagyon úgy tűnt, hogy tévedtem. Szuper mehetek taxival. Azonban ekkor valaki megszólított.

– Jól jönne egy fuvar mi? – nézett rám mosolyogva Zayn.

– Hát igen, köszönöm! Fura, hogy mindig ott vagy,ahol szükségem van rád! – mondtam, ő pedig ilyen "gentlemanesen" kinyitotta nekem az ajtót, majd ő is beült és elindultunk.  Út közben rengeteget beszélgettük mesélt a családjáról, a barátairól, a kapcsolatairól. Ezekről a témákról engem is rendesen kifaggatott.  Elmondta, hogy nem szokott ennyire könnyen megbízni az emberekben, de én, valahogy más vagyok… OLYAN ÉDES *___* Majd egy nem várt kérdés következett:

– Mi ez konfliktus közted és Louis között, láttalak benneteket az eredményhirdetés után és a folyosón is? – nézett rám immár a házunk előtt parkolva.

– Figyelj, én most erről nem szeretnék beszélni köszönöm a fuvart meg mindent, de mennem kell….

– Ne haragudj bocs, ha, megbántottalak, nem akartam! De ugye holnap jössz? Érted jövök,majd írok egy üzit oké?

– Persze ott leszek – mosolyogtam és adtam egy puszit az arcára majd bementem a lakásba, ahol a szüleim ölelése fogadott. Ezután még fogadtam pár gratulációt tartalmazó telefonhívást és a múlt keserű emlékein rágódva feküdtem le aludni